"Nem keverném össze a politikai sajtót a politikával, ámbár kéz a kézben jár, de ott is üdvös lenne megszívlelni Deák erkölcsi álláspontját a kérdésben. Végül is: miért szabad hazudni a nép által megválasztott képviselőknek, politikusoknak, országvezetőknek (kelettől nyugatig)? Ámde hogyan lehetne megértetni ezt Lendvai Ildikóval, aki 1974-től a KISZ KB kulturális osztályának, 1984-től az MSZMP KB kulturális osztályának kádere volt, a pártállami cenzúra és az intézményesített hazugság korszakában, most pedig a Népszava alkalmi cikkírója? Vagy Szekeres Imrével, aki 1977-ben lett a KISZ Veszprém megyei KB-titkára, majd főtitkára a rendszerváltásig, a hírhedt, gyilkos Pap János párttitkár-tanácselnök közelében? Vagy azzal a Veres Jánossal (szintén ex-MSZMP-titkár), aki mint Gyurcsány pénzügyminisztere négy évig, tettlegességgel válaszolt a zűrös ügyeit firtató riportereknek? A szintén egykori Szabolcs-Szatmár megyei KISZ-titkárból Gyurcsány hadügyi tárcavezetőjévé kihízott Juhász Ferenccel? Sehogy. Hogyan érthetné meg ez a hazug rezsimeket kiszolgáló, karrierista bagázs, hogy őnekik Deák Ferenc mauzóleumának a közelében sincs semmi keresnivalójuk, nemhogy a szájukra vegyék a legbecsületesebb, legszerényebb magyar politikus nevét? Hogy is írták? "Magyarország nagy bajban van." Épp miattuk! "Eljátsszák a jövőjét." Mit tettek ők 1990-ig, 2002-től 2010-ig? "Százezrek menekültek Nyugatra." Ha igaz is lenne, ezektől a lidércektől."

Magyar Nemzet, 2014. július 30.

Deák Ferenc védelmében – Ludwig Emil jegyzete