A hír: A Mekong-deltába kellett menni a papírokért. (Magyarországon csak az tudhatott a vietnami óriásberuházás részleteiről, aki időben kiutazott, hogy megvegye az ott épülő magyar kórház pályázati anyagait.)

Egy idézetben: Mr. Prosser áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, de az is ugyanolyan kényelmetlen volt. Valaki döbbenetes alkalmatlanságról tett itt tanúbizonyságot: Mr. Prosser erősen remélte, hogy ez a valaki nem ő volt.

- Magának is joga volt hozzá, hogy javaslatokat tegyen, vagy tiltakozást jelentsen be a kellő időben - jegyezte meg.

- A kellő időben, mi?! - süvöltötte Arthur. - A kellő időben? Akkor hallottam először az egészről, amikor beállított ide egy munkás tegnap. Megkérdeztem, azért jött-e, hogy megpucolja az ablakot, mire ő azt felelte, hogy nem, hanem azért, hogy szétrombolja a házat. Persze nem ezzel kezdte. Dehogy. Előbb letörölt pár ablakot, s megvágott öt fontra. Csak aztán mondta meg.

- De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezőirodában!

- Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem őket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erőlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.

- De hiszen a tervek ki voltak állítva.

- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam őket.

- Ott van a kiállítási részleg.

- Zseblámpával.

- Talán leszakadt a villanyvezeték.

- Meg a lépcső.

- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?

- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!